Megint hívtak telefonon. Castingra kéne menni. Menjünk, mi bajunk lehet abból.
Isteni a sofőröm |
Vasárnap (ehh... kimarad a wakeboard) várt már a rendező, a rendezőasszisztens, a gyártásvezető és ki tudja hány ember még. Hümmögtek, mosolyogtak és a végén kibökték, hogy megkapom a szerepet, csak... Csak? Csak le kell vágnom a szakállamat. A bajusz marad. Anyám. Ez komoly? - kérdeztem. Igen, a film a '20-30-as években játszódik, akkor nem volt divat a szakáll Indiában (most sem az...)
A film címe: Celluloid (a film hivatalos Facebbok oldala). A történet az első malayalam film, az 1928-ban forgatott és 1930-ban bemutatott Vigathakumaran című némafilm megszületéséről szól. Én a külföldi operatőrt alakítom a moziban.
A forgatás
Külön felhívták a figyelmemet arra, hogy a forgatásra már nem mehetek motorral. Nem illik. Küldenek sofőrt, aki reggel 8 helyett 9-re már itt is volt értem.
Mivel láttam már néhány indiai filmforgatást, nem lepett meg a hihetetlen tömeg a forgatás helyszínén. Itt mindenre van ember. Külön kolléga tartja a napernyőt, külön felelőse van az ivóvíznek és sminkesből is legalább hatot számoltam meg.
Reggel kilenckor megkaptam a sminket, az idióta frizurámat és a hosszú nadrág/kord ing kombót. Mivel az első két jelenetben a korabeli kamerát tekertem egy fekete lepel alá bújva, eléggé értelmetlennek tartottam a sminkeseknél töltött időt. Később a főhőssel - akit a mollywoodi szupersztár, Prithviraj alakít - volt közös jelenetem, ott már kellett a hátranyalt haj, de ne szaladjunk előre.
Szerepem szerint filmet forgattam egy mitológiai történetről. (avagy tekertem egy kart egy fadobozon, fekete takaró alatt, hosszúnadrágban a tűző napon). Később már kibújhattam a lepel alól és instruálhattam a saját stábomat. Minden egyes leállásnál pedig a kamerámat javítottam, mivel egy "utángyártott" '30-as évek beli DEBRI cinematograph volt az eszközöm, meglehetősen hányaveti módon összerakva.
A későbbiekben megjelent egy 80 éves Austin, mint kellék. Vicces, volt ahogy ecsettel és matt fekete festékkel tupírozták az öreg vasat a forgatás előtti utolsó percekben. Kis hazánkban ezért eltörték volna a díszletes kezét. De ez itt India, szerencsére.
Ebédszünetben szokásos Dél-indiai ételeket szolgálnak fel, aztán 20 perc pihenő (mindenki ott alszik, ahol elnyomja az álom)
A nagyjelenet
Ebéd után következett a nagyjelenetem a főhőssel. Mindenkivel fotózkodtam (a viccesebb figurák voltak előnyben) de a mester valahogy kimaradt. Később néztem utána, ki ez a srác. Hát... Nem kispályás. Vagy háromosztálynyi iskolás lány kísérte figyelemmel a közös jelenetünk felvételét, mikor Pritviraj (nekem csak Zsolt, könnyebb megjegyezni és kimondani is) kiintegetett nekik az asztal mögül. Sikítottak a lányok, mint egy Ákos koncerten. Kézmozdulat, sikítás, kézmozdulat, sikítás. Zsolti jól elvolt. Bezzeg, ha tudnák a csajok, hogy nekem megvan a mobilszáma :-)
Felvettük a dialógusunkat, majd kisebb szünet következett ismét, mivel két jelenet között a műszak felzabálta az asztalunkon levő díszletet és újra kellet főzni/sütni/szedni/gyártani azt.
Este hat körül végeztünk. Sok élménnyel, új kapcsolattal és még több további közös munka ígéretével huppantam be a sofőr mellé, aki hazavitt.
Végezetül néhány kép az IndaFotón:
További kulisszatitkokra számíthattok a jövőben is!