Az utolsó nap igen hektikusan telt, valamikor hajnal 3 után ájultunk el úgy, hogy még nem voltunk teljesen készen. Nekem általában jól szokott menni a pakolás – listákat írok, melyek újra és újra felhasználhatók és kiegészítem mindig az aktuális utazás után azokkal a dolgokkal, amik hiányoztak. De most valahogy vért izzadtam a pakolással. Még sose mentem sehova egy évre, pláne nem egy teljesen más világba.
Reggel 5:20-kor keltem, fürödtem (valószínűleg utoljára kádban) és ezerrel próbáltam beszórni még azokat a dolgokat, amik eszembe jutottak. Nyomtattam pár igazolványképet, másolatot az útleveleinkről, vízumokról. Szükség lesz rájuk mindenféle ügyintézéshez. Időközben anyósomék is megérkeztek. Borzasztó kapkodás és anyázás kíséretében indultunk el negyed 7 helyett háromnegyed körül a reptérre. Finoman szólva nem úgy hagytuk ott a lakást, ahogy szerettem volna.
A búcsúztató bizottság természetesen előbb kiért Ferihegyre, mint mi, ezért útközben tudtuk meg az unokatesómtól, hogy a járatot későbbi időpontra tették... 8:40 helyett 10:00-re. Még jó, hogy a csatlakozással nem lesz így baj. Ferihegyen jól szétbúcsúzkodtuk magunkat. Jojó és Zoé tök édesek voltak. Lefóliáztattuk a bőröndöket... jobb a békesség. Becsekkoltunk (hogy kell ezt magyarul leírni?), kiderült még egy csomó dolgot berakhattunk volna, ugyanis a végén le sem mértem a csomagokat... tudtam, hogy nem több 20 kilónál. Amúgy vákuumzsák rulez! Kicsit még dumáltunk a családdal, aztán végső búcsút véve eltűntünk a Fémdetektoros kapuk árnyékában.
 |
 |
 |
Security check után a reptér új szárnyába érkeztünk. Nagyon szép lett. KFC & Burger Kinges reggelit fogyasztottunk reptéri árakhoz képest egész normális összegért. Ezután átmentünk a B terminálra, ahonnan a mi gépünk indult. Gyors mobilnet-lemondás következett... volna, ha nem tartana 1000 évig a telefonos ügyfélszolgálat marketingdumája, úgyhogy ezt a feladatot (is) anyukámra bíztam.
Busszal vittek az aprócska brazil gyártmányú 50 személyes repülőgéphez. Így élőben még viccesebbek a méretei. Rögtön közölték, hogy az amúgy kabin bőrönd nem fog felférni, úgyhogy laptopot ki belőle és már vitték is a csomagtérbe. Belül, mint a BKV-n egyik oldal egyes ülés, másik oldal „közösülés”. A 166 centimmel simán lefejeltem az overhead compartmentet. Hát ez minden csak nem overhead. Én Jojóval ültem, apa meg 3 sorral mögöttünk... még felszállás előtt elaludt. Nekem nem volt ekkora szerencsém, nem nagyon hagytak. De némi színező és színes ceruza segítségével megváltást nyertem... filmszakadás következett... Kaptunk egy kb. 5 cm magasságú háromszög szendvicset enni: 3 szelet kenyér, 6 szelet sonka, 6 szelet sajt. Én teát kértem inni... igazi menzateát kaptam. Jojó kapott egy gyerekeknek szóló kis újságot és zsírkréta készletet. Az út vége kicsit döcögősre sikeredett. Laci szerint oktathattak, mert leszállásnál rosszul helyezkedett a pilóta a kifutóra, lefostam a bokámat, de túléltük.
 |
 |
 |
A kijevi reptér nem valami szívderítő látvány. Sokan vannak, hangosak. A WC olyan, mint mondjuk egy Tescóban otthon. Ettünk helyi kolbászokat, ittunk egy sört a nagy ijedtségre. Találkoztunk egy kanadai magyar hölggyel, akitől megtudtuk, hogy Kanada nagyon bekeményített a bevándorlókkal. 15 év kanadai élet után börtönbe vitték és kitoloncolták, csak úgy. Bíztató. (Basszus megtámadott egy cserebogár, majdnem eldobtam a laptopot.)
Egész gyorsan eltelt a várakozás Kijevben. Elkezdődött a beszállás. A kapunál rákérdeztünk, hogy nem lehetne-e, hogy mondjuk, családként kisgyerekkel egymás mellé üljünk. Kategorikus nem választ kaptunk... hát ez szép lesz. Újra buszozás a géphez. Hál’ istennek a stewardess már kicsit rugalmasabban állt a dologhoz, és mondta, hogy majd beszállás után cserélhetünk. Végül egy utastól tudtuk meg, hogy a gép hátuljában nincsenek sokan, oda kell menni. És tényleg. Így aztán összesen 8 széket foglaltunk el, hogy tudjunk aludni keresztben. Egész jó kis repzi volt. Mindenkinek saját monitorra az előtte lévő székben. Ez ugye azért jó, mert mindenki magának választhat filmet, zenét, videojátékot. Kár, hogy csak minden harmadik működött. Jojónak beraktam a Shrek 3-at. El is aludt rajta hamar. Thanks to the Turkish Airlines, a tavaly gyűjtött plédek nagyon jó szolgálatot tettek... ezek az ukránok ugyanis ilyesmit nem adtak. Nem baj, ahhoz képest, hogy mennyit fizettünk a repjegyért - sőt attól függetlenül is - maximálisan meg vagyunk elégedve. Az étel is finom volt, igaz minket nem kérdeztek, hogy mit kérünk, párolt zöldséget kaptunk, salátát és zsömlét. A jegyen megjelölt indulási és érkezési időkkel valami nem stimmelt, mert 6 és fél óra helyett 5 és fél volt csak az út. Aludni talán egy fél órát tudtam, mert 2 órával az érkezés előtt ki tudja miért felkapcsolták a villanyokat. Már itt kezdett elegünk lenni a repülésből és még hol volt a vége... Jojó is kicsit el volt szontyolodva, amitől persze én is kiborultam, hogy mibe rángattuk ezt a szerencsétlent. Szegénynek a füle is fájt a leszállásnál, hiába próbáltuk neki mondani, mit tegyen ellene. Lényeg a lényeg leszálltunk Delhiben.
 |
 |
 |
A gépből „csövön” érkeztünk a terminálra. Gyönyörű a reptér... szebb, mint Bombay. Véget nem érő mozgójárdákon haladtunk az immigration és a csomagjaink felé. Előbbitől nagyon féltünk a vízum miatt, nehogy rögtön szállítsanak fel a következő budapesti járatra. Megkerestük a megfelelő All passports sort, majd a legszélső Special nemtudommármi sorba.... ja persze gyerekkel vagyunk. Fiatal srác volt az officer. Honnan jöttünk, kérdezte... Hungary... Mire közölte, hogy ő mennyire szereti Magyarországot... wow, általában nem nagyon, illetve inkább nagyon nem szokták tudni, hogy mi ez a Hungary dolog. A fehér fejünkre persze odagyűltek a többiek is. És jött a kérdés, hogy mit akarunk mi Indiában. Üzleti lehetőséget. Hál' Istennek nem nagyon feszegették a kérdést, inkább Magyarországról kérdeztek. Miről vagyunk híresek, milyen termékeink vannak? Hajnal kettőkor aztán marhára meg tudtuk válaszolni, hát miről... pálinkáról. Erre az egyik úr bedobta, hogy papíripar, meg biztonsági papír. Mivel Laci apukájának igen sok köze volt a témához (neki köszönhetjük az új bankjegyeket), ezért erről is ejtettünk néhány szót, majd elengedtek. Megúsztuk... de ilyen könnyen? Minek ijesztettek halálra a nagykövetségen??? Ez már lényegtelen. A csomagunk is sértetlenül megérkezett, úgyhogy irány a „friss levegő”.
 |
 |
 |
 |
 |
Nagyon kíváncsi voltam, hogy Jojó hogyan reagálja le a magas páratartalmat. Mintha az Aquaworldbe érkeztünk volna, amikor kinyílt a reptér ajtaja. Hát a gyereknek mindez fel sem tűnt... India, itt vagyunk.
