Ennek is eljött az ideje. Nem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik, de megtörtént. Vezetek Indiában! Laci már itt-ott írt az itteni közlekedésről, de női szemmel azért mégis más, úgyhogy most írok én is a tapasztalataimról.
 Egy kulturált útszakasz |
Már a nyolcadik hónapunkat tapossuk, úgyhogy egy ideje érik a gondolat bennem, hogy kéne vezetnem. Azért az mégis tarthatatlan, hogy az ember ne tudjon kimozdulni egyedül. Jó, van BKV, itt KSRTC (Kerala State Road Transport Corporation), mégis kényelmesebb, ha oda és akkor megyek, amikor én akarok, és nem kell egy négyzetméteren 20 másik emberrel osztoznom.
Az eddigi vezetési tapasztalatom nem mondható széleskörűnek. Egyszer elmerészkedtem a város széléig (kb. 8 km), illetve 4-5-ször hazahoztam valamelyik kocsit a szerelőtől. A távolság nem haladja meg a 2 km-t.
A kezdőlökés
Karácsony után viszont újra vendégeink érkeztek. Anyuka, apuka és három gyermekük. Akárhogy is számoljuk, nem férünk be egy autóba nyolcan. Eredetileg este 7-kor érkeztek volna, amikor már sötét van, sötétben meg tuti nem vezetek. Ezért megkértük Santosh-t, aki a testvére éttermében dolgozik és mellette riksázik is, hogy vezesse el az egyik autót.
Aztán Delhiben akkora köd volt, hogy a barátaink gépe óriási késéssel szállt fel, így nem érték el a Chennaiban a csatlakozást, úgyhogy ott kellett tölteniük az éjszakát. Másnap reggel érkeztek, így vettem a bátorságot és bevállaltam a sofőr szerepét.
 Nem jönnek |
Gyönyörűen kezdődött... szakadó eső, plusz félúton Jojó telehányta a kocsi hátulját (előző este meg az ágyunkat sikerült neki). Majd állunk a reptér előtt, várunk, csak várunk, már ki is szúrtuk őket a távolban, de csak nem jönnek. Hát a csomagjaikat Chennaiban felejtette a kedves Air India. Hozzáteszem Delhiből a 2 fokból jöttek el, itt meg 30 van. Mindez december 31-én, alig alvással, polár pulcsiban, úgy hogy este ugye szilveszteri party van.
 Ennyit láttam ki |
 Aztán csak megjöttek |
Az második utam a repülőtértől a szállásukig vezetett. Mondtam, hogy most még gyerekeket nem vinnék, mert elég, ha én halok meg, meg egy felnőtt. A többiek befértek Lacival a másik kocsiba. Gyors reggeli után elmentünk ruhákat vásárolni nekik, aztán pihenés.
Maruti
Laci úgy döntött, hogy visszaviszi az egyik autót a szervizbe, mert nem tökéletes a fék rajta, ezért aztán kaptunk cserébe egy Maruti 800 típusú gépjárművet. Ez a kocsi nálunk ilyen néven szerepelt, de amúgy ez egy Suzuki. Indiában viszont minden Suzuki Maruti.
 Ezt régebben kaptuk Sarweshtől, a mostani zöld volt, de ugyanaz |
Mindig is szerettem a Suzukikat. Lehet tolni neki, pörög és strapabíró. Talán nem véletlenül piacvezető a Suzuki Indiában. Mondjuk az otthoni nagy, biztonságot adó kocsimhoz képest ez egy kis pöcsköszörű, de úgy vettem észre itt az apró méret előnyére válik az embernek.
Azt a pár napot, amit itt töltöttek a barátok ezzel a kocsival zavartam le. Még az elefántrezervátumhoz is elmentünk és akkor már a gyermekszállítást is vállaltam. Ez azért már nem is egy kis táv volt, kb. 80 km oda-vissza. Higgyétek el nem kevés :-)
Történt aztán, hogy tegnap Nathan barátunk elhívta Lacit Alleppeybe megnézni egy hajót, amit meg akar venni a srác. Reggel 6-kor kellett indulniuk, úgyhogy Jojó óvodai fuvarja rám maradt. Közben Sarwesh, a szerelő bejelentette igényét a Marutira, mert készen lett a Padminink. Na basszus... nem baj, nem adom fel!
Padmini
 Én és a Padmini |
Hát a Padmini közel sem annyira egyszerűen kezelhető (legalábbis számomra), mint a Maruti. Nagy és nekem olyan labilisnak tűnik. A kormány holtjátéka megnehezíti a centizgetést. Persze jól megy ez is, és ami Indiában nagyon fontos: jó hangos a duda rajta. Ez az erősebb kutya szeretkezik tézis alapján nagyban segíti a haladást. Az autóról Laci posztját itt találjátok.
Tapasztalataim
Én, akinek nem túl jók a szemei és nincs térlátása, elég nehezen viselem, ezt a mindenhonnan jön valaki mindenféle jelzés nélkül dolgot. Utasként is néha jobb oda sem nézni, amikor jönnek szembe. Nem beszélve arról, hogy a másik oldalon ülök és az út másik oldalán közlekedem. Bár könnyebb, mit amilyennek hangzik. Az egyetlen furcsa ebben a másik oldalban, hogy most bal kézzel kell váltanom, ami sutább és gyengébb is és a jobb kezemmel fogom a kormányt. Ja, meg az index és az ablaktörlő is fel vannak cserélve. Az alap, hogy elsőre még mindig rossz oldalra akarok beszállni :-)
Otthon mindig is féltem az előzéstől, de itt valahogy egész jól tudom kezelni. Talán azért, mert a járművek nagyjából hasonló sebességgel közlekednek, és nem nagyon kell megsaccolni, hogy a szembejövő éppen 2 kilóval, vagy 50-nel érkezik-e. Ha nagy, ami jön szembe, akkor maradunk. Általában ugyanis a nagyok mennek a leggyorsabban (szintén a kutyás elv...). Előzéshez indexet nem használunk, hanem a kürttel jelezzük, hogy készülünk valamire.
Ha riksa megy előttünk és riksa is jön szembe, akkor simán előzhetünk, elférünk egymás mellett hárman is... még akkor is, ha akit mi éppen előzünk, nekiáll egy motorost előzni mindeközben. Néhányuk anyukája azért csuklott ma keményen. Nem fér a fejembe, hogy miért kell egyeseknek a felezővonal mellett haladni szorosan, hogy jó nehéz legyen megelőzni.
 Itt pl látszik, hogy a busz a király |
Mindig azt szoktam mondani, hogy az előzékenység hiányzik, vagy csak tényleg a gondolkodás és logika hiánya okozza azt, hogy például ma is az iskola felé egy keskenyebb útszakaszon jött szembe egy nagy iskolabusz és nem várta meg, hogy elérjek egy kocsibeállóig (kb 1,5 méterre volt tőlem), hogy szépen elférjünk egymás mellet, hanem jön, beszorít.
Ugyanakkor ma hárman is elengedtek engem udvariasan úgy, hogy nem nekem volt elsőbbségem. Pedig nem jellemző a nőkkel szembeni udvariasság, ahogy a buszon sem adják át a helyet a férfiak. Biztos csak annyira meghökkentő látvány lehetek fehér nőként a volánnál egy indiai old timerben :-) És ez nem vicc. Már többször majdnem balesetet okozott a szájtátás, amint meglátnak engem vezetni.
Már nem esik nehezemre a dudálás annyira, viszont az anyós oldali tükör nagyon hiányzik. A tolatás és a parkolás nehezen megy nélküle. Szintén jól jönne az a tükör, amikor a motoros alulról előz.
Ősszegezve a témát, szokom a vezetést és azt kell mondjam, élvezem is. Büszke is vagyok magamra, hiszen nem sok itt élő nő áll neki vezetni, és a férfiakra sem ez jellemző. Természetesen ma is a "hős vagyok" feliratú póló volt rajtam és Jojó is megdicsért.
Már csak motorozni kéne megtanulnom, azzal könnyebb a közlekedés... 99,8%, hogy nem fogok.
Szép napot és utólag is BÚÉK nektek!
