Indiai óvodai élménybeszámolónk folytatása következik.
Ott hagytam abba az előző részt, hogy tanácstalanul és elkeseredve álltam ott, hogy most akkor mégis hova fog járni a gyerekem oviba. Én azt az ovit AKAROM, amelyiket előre kinéztem Jojónak. Az utazást valahogy megoldjuk, nem érdekel. Addigra már megvolt az egyik kocsink, eleinte azzal mennek majd reggelente a városba, Laci meg úgyis akart motort venni, amivel sokkal könnyebb a közlekedés (még ha hátborzongató is a gondolat, hogy az ötéves motoron fog iskolába járni).
 Anitha és Jojó Ünnepi ruhában |
Másnap reggel már ott is tobzódtunk a Bodhi Kindergarten ajtaja előtt... persze aznap munkaszüneti nap volt, amiről nekünk fogalmunk sem volt. Ez azóta többször is előfordult már – például a héten :-) –, valahogy nem feltétlenül értesülünk az ünnepekről. Tehát második nekifutásra harmadnap reggel megjelentünk a helyszínen és beírattuk Johannát az óvodába.
 A kép szülői értekezlet alkalmával készült, ezért a rengeteg lábbeli |
 Iskolabusz overload... akkor inkább a motor :-) |
A történet első, túlaggódós oldalamat bemutató részéhez képest szinte hihetetlenül hangzik, hogy magát az épületet meg sem néztük belülről, csak pár tanárral találkoztunk, viszont a tulaj házaspár annyira szimpatikus és meggyőző volt számukra, hogy nem volt kérdés, hogy ami bent van az jó. Hozzá tartozik az, hogy az említett pár 10 évet élt az USÁ-ban, ahol a feleség oviban dolgozott. Ebből két előnyünk is származik. Egyrészt, hogy végre valakinek értem az angolját, és a gyerekem is olyantól tanul, akihez nem kell tolmács. Másrészt pedig az indiai és az amerikai módszerek ötvözésével oktatnak, jelentsen bármit is, de remélem, jó kombinációt alkalmaznak.
Csoportok
Az óvodában 3 „évfolyamon” 5, egyenként 10 fős csoportban tanulnak a gyerekek. A legkisebbek (2,5-3,5 éves korig) az úgy nevezett Foundation Stage-en, azaz alapozó csoportban kezdik meg tanulmányaikat. Először ebbe a csoportba kezdett járni Jojó, mert valahogy el kellett kezdenie az angol nyelv használatát. Mivel nagyjából kétszer annyi idős volt ő a csoporttársainál, ezért hamar egy szinttel feljebb rakták, mert állandóan cipelte a kicsiket, hiába mondták neki, hogy ne tegye, mert balesetveszélyes. Öntudatoskámnak aztán ne mondja senki, hogy ne, ha egyszer ő segíteni akar :-)
 India függetlenségének ünnepén együtt a csoportok |
A következő csoport az LKG (lower kindergarten), azaz „alsós” ovis csoport, ahova a 3,5-4,5 éves korosztály jár. Még mindig kisebbek nála, de itt már nincs probléma a korkülönbséggel. Viszont az már kevésbé tetszett neki, hogy nincs délutáni alvás. (Mondja ezt ő, akivel mindig is probléma volt a magyar oviban a délutáni alvásnál. Amíg aludni kellett volna, addig zsolozsmázott, amikor meg fel kellett volna kelni, akkor meg épp 3 perce aludt és rohadtul meg volt sértődve, hogy felkeltik.) Itt mondjuk, van mitől elfáradnia, illetve menekülési útvonal a tanulás elől.
A legnagyobbak 4,5 éves kortól az UKG (upper kindergarten) csoportban töltik a hétköznapokat. Elvileg ez a csoport lenne korilag megfelelő számunkra, de nem bánom, hogy egyel lejjebb jár a gyerek, mert itt már írnak, olvasnak a gyerekek. Nagyon nagy és frusztráló lett volna a különbség, a követelmény Jojó számára a magyar ovihoz képest. Mondjuk nekem is fáj a szívem néha, hogy otthon önfeledten játszhatna, itt meg csak péntekenként van játszós nap.
Uniformis
Mivel India oktatási rendszerét az angolokról mintázta, illetve az angolok hagyták itt, az iskolákban kötelező egyenruha-viselet a jellemző. Vannak olyan iskolák, ahol külön van hétköznapi, illetve ünnepi egyenruha. Általában azonban a hét meghatározott napjain kell csak viselni azt, persze iskolája válogatja, hogy melyik napok ezek. Nálunk hétfő-kedd és csütörtök-péntek az egyenruhás napok. Szerdán colour dress day van, megkönnyítve ezzel az anyák dolgát, hiszen alapból két váltás jár az uniformisból. Mivel azonban ez kevéssé összeegyeztethető az én mosási szokásaimmal (azaz mosson a tököm szerdán és pénteken is pirosat) ezért vettem a múltkor még két pólót tőlük. Most, hogy megjött végre a monszun, alaphangon is 3-4 nap, mire megszárítok valamit. Nem beszélve arról, amikor meghalt a hal a kutunkban... még vizünk sem volt... na mindegy.
 Egyenruhafétis klub |
A nagy iskolák egyenruháival ellentétben (ezt persze csak ránézésre állapítottam meg), a bodhis egyenruhák egész minőségiek. Cuki barackszínű galléros, gombos piké póló zsebbel, melyen az iskola emblémája látható. Az alja pedig egy fekete nadrágszoknya, barack színű szegéllyel. És ennyi. Nem hogy zoknit, de cipőt sem kell hordaniuk a gyerekeknek, főleg nem feketét és zártat. Egész nap mezítláb tolják, ahogy a felnőttek is. Emlékeztetésképpen: az időjárásra a nappali 30 fok a jellemző, úgyhogy nem beszélhetünk felfázásveszélyről.
Hozzá tartozik még a napi viselethez a nyakba akasztós igazolvány, amin a kölök képe mellett neve, címe, elérhetőségek szerepelnek. A funkcióját még nem sikerült megtudnom, remélem, nem azért van, mert sok gyereket vesztenek el és így legalább meglesznek :-) Továbbá van „ellenőrzőjük”, vagy inkább üzenő füzetük is. Szeretném megjegyezni, hogy a sokak által csak az elmaradottságáról ismert Indiában lazán SMS-ben értesítenek mindenféle történésről (kivéve néhány szabadnapot ugye). Magyarországon rengeteg ovis programról maradtunk le, mert nem foolproof módon volt meghirdetve.
 Diákigazolvány |
Az ember azt hinné, hogy de rossz szegény gyerekeknek ez az egyenruha mizéria... Na az én egyenruha-fetisiszta lányomra ez biztos nem igaz. Egytől egyig odavan az egyenruhásokért, beszólogat nekik legyen az katona, rendőr, vagy parti életmentő, mindegy EGYENRUHÁS :-)
Legközelebb indiai óvodánk napirendjéről, a tantárgyakról és Jojó első bizonyítványáról fogok mesélni.
Szép napot mindenkinek!
