Reggel már Laci és Jojó elmentek oviba, mikor látom, hogy a landlord itt settenkedik a kertben. Nehezen viselem, amikor a privát szférámba beletolakodnak, ezért hívtam is Lacit felháborodva, hogy mit képzel magáról emberünk, ráadásul nem is köszön be. Gyanús volt, hogy elkezdtek újra söprögetni a kertben, illetve egy óriási olajlámpás is volt náluk. Nem duzzogtam tovább, hanem mentem megkérdeztem, hogy mi a helyzet...

Kiderült, hogy már megint elhamarkodottan ítéltem és csupán a templomfesztivál miatt jöttek, mert ha az eddigiek nem lettek volna elegek, most még házhoz is jönnek pudzsát tartani a templomból. Ezúttal nem csupán papok jönnek, hanem egy Ganésát megtestesítő elefánt is házhoz jön. Gondoltam segítek nekik és tanulok, tanulok, tanulok...

Először is mindent kisepertünk, illetve még az eső miatt itt-ott foltos falat is lemosták. A kaput kinyitották és a bejárat elé egy kis asztalkát helyeztek, amire szisztematikusan kerültek fel az istennek felajánlott dolgok. Úgy tudom, hogy minden istennek megvannak a maga preferenciái és a hívek aszerint adakoznak.

A mi kis asztalkánkra a következő adományok kerültek: Először is az asztalon terítőt helyeztek el, majd arra banánlevelet. Ezután az ételek kerültek gondos elrendezésre egy fém tálcán. Puffasztott rizs, rizspehely, jaggery (finomítatlan nádcukor), kandiscukor, kókusz és persze az elmaradhatatlan banán. Szerettem volna én is valamit beleadni, de csak csúnya körténk volt itthon, azt meg mégsem lehet az istennek felajánlani. Azért 2 szem lime-al csak sikerült hozzájárulnom a dologhoz.

Nagy gonddal készül a kompozíció

Ezután helyezték el az egyéb klerikális kellékeket az asztalon. Volt ott virágfüzér, virágszirmok, rózsavíz, jázminolaj, jázminos füstölő, tilaknak (a homlokra és egyéb testrészekre helyezett jel) való piros es fehér színű por. Ezen kívül volt még valamilyen levél és egy félbevágott termés, amit nyelvi nehézségeink okán nem tudtam meg, hogy mi :-), továbbá egy kis zacskóban lévő anyag, amit meggyújtanak és füstöl, így alkalmazható szúnyog ellen is, illetve kámfor, amit szintén égetnek.

Tilak, kámfor, füstölni való

A titokzatos termés

Jázminolaj

Az egész kompozíciót megkoronázandó került az asztalra a méretes réz olajlámpás (azt hiszem ez pont az lehetett, amit tőlünk kapott a landlord sógora a házavatójára), illetve egy apró szintén rézből készült kancsó, melybe vizet öntöttek és virágszirmot helyeztek bele. Végül füstölőt gyújtottunk. Az indiai ezt nem úgy csinálja, hogy meggyújt egyet, nem bízzák a véletlenre, mindjárt az egész dobozzal meggyújtják.

Olajlámpás és füstölő

Virág a kis rézedényben

Miután mindezekkel elkészültünk a ház előtt vártuk a különleges látogatókat, ahogyan a szomszédjaink is tették. Az idő múlásával egyre közelebbről és közelebbről hallottuk a zenét, amellyel érkeztek. Először fúvós zenekar érkezett. Mivel a mi házunk egy picit lelógott az útvonalról, ezért ők nem jöttek el elénk, ahogyan az őket követő dobosok sem. Viszont rendesek voltak, amikor észrevették, hogy itt is várják őket eljöttek erre.

Zenekar

Minden ház előtt így várják a hívek a menetet

Mindenkinek megvan a maga kis asztalkája szépen telerakva a szükséges kellékekkel... azért az a kés az asztal alatt kissé fenyegetően hat :-)

Nem volt könnyű dolog egyedül megörökíteni az eseményt, mert egyrészt csak ámultam, bámultam, hogy létezik ilyesmi, másrészt egyszerre videóztam és fotóztam. Továbbá nem volt képem közelebb merészkedni, úgyhogy inkább csak hátulról készültek a felvételek... sajnos.

Egyszer csak megjelent a kanyarban az elefánt, rajta két pasassal (biztosan van autentikusabb elnevezésük is...). Jöttek férfiak különös fáklyákkal, jött a pap, illetve a számlatömbös ember pénzbeli adományt szedni.

Természetesen a petárdázás most sem maradhatott el. A képen látható fiatalember a kezében lévő tárggyal hozta rám a frászt.

Jött a pap és szépen sorjában megtette kötelességét a felajánlott tárgyakkal. Ezt az alábbi videón majd láthatjátok.

A rituálé

 

Ami érdekes ezekben a templomi adományokban, hogy tényleg látja az ember, hogy a szertartásra vagy elhasználják teljes egészében, vagy a maradékot visszaadják az adományozónak. Tehát nincs az az érzésünk, hogy maguknak elviszik, elrakják. Így például a banánfürtből letörtek egy darabkát, amit az elefántnak adtak és a többit visszakaptuk.

A pénzadomány sem egy magas összeg ám, tehát nem azért fordultak vissza a kanyarból hozzánk, hogy jól megszedjék magukat. Ezt onnan tudom, hogy a landlord bizonylatát sutyiban megnéztem. 20 rúpiáról állították ki, és én is adtam harmincat - és még azt hittem kevés lesz. Tehát összesen 220 forintnyi adományt adtunk, aminek nagyon örülnek és biztos vagyok benne, hogy jó helyre került.

Mikor elment a brigád elefántostól, a landlordék felhelyezték magukra a tilakot és nagy részét itt hagyták a megmaradt adománynak. Továbbá a lelkemre kötötték, hogy az olajlámpának estig égnie kell, majd este eljönnek érte.

Ezt a kis "csomagot a paptól kapták és ebből teszik fel a jelet a testükre.

Ment belőle a homlokra és a nyakra is.

Mielőtt elmentek a landlord egy kis levélbe öntött pár csepp olajat és megindult a kapu felé. Én azt hittem a szertartás része lesz, de csak a nyikorgó ajtót olajozta meg :-).

Két legyet egy csapásra, a kapu sem nyikorog már :-)

 

További képeket az alábbi albumban találtok.


 

Még egy dolog. Volna egy kérdésem hozzátok. Hónapokkal ezelőtt egy kedves olvasónk felvetette a közönségtalálkozó ötletét. Mi benne vagyunk, ha van rá igény. 17 nap múlva ugyanis otthon leszünk... de durva, el sem hiszem. Az otthon töltött 2 hónap alatt sort is keríthetünk egy ilyen eseményre. Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy vagy itt, de talán inkább Facebookon jelezzétek, ha érdekel benneteket ez a lehetőség. Köszi.

Szép napot nektek!
 

 

 

Előző bejegyzés                                                                 Következő bejegyzés

Az elmúlt időben egymást követik a különböző fesztiválok a környéken. Tegnap került megrendezésre az úgynevezett Attukal Pongala fesztivál, mely arról nevezetes, hogy a világ legnagyobb kizárólag nőket érintő megmozdulása. 2009-be a Guinness rekordok könyvébe is bekerült az akkori 2,5 millió résztvevővel.

Mi is ez az Attukal Pongala? Attukal Kerala állam fővárosának egy városrésze. Itt található az Attukal Bhagavathy templom, melynek istennőjét ünneplik minden évben egy 10 napos fesztivál keretein belül. Szokásomhoz híven most sem szeretnék nagyon részletekbe menően a vallási témával foglalkozni, arra megvannak a megfelelő fórumok.

Az istennő némi gyümölccsel

A fesztivál ezen napján az ország minden tájáról jönnek a zarándok hölgyek, hogy évről évre eleget tegyenek ennek a szép hagyománynak - a templom istennője számára payasamot (fűszeres tejberizs... majd megtanuljuk :-)) főznek az út szélén, mégpedig úgy, hogy három téglára helyeznek egy cserépedényt, ami alá begyújtanak és ebben főzik meg az említett finom desszertet.


Mivel mindezt a templom 5 kilométeres körzetében kell megtenniük, ezért egymást érik az ideiglenes tűzhelyek. Nem csak az utak mindkét oldalán készülnek a felajánlások, hanem udvarokban, tereken, apró sikátorokban, mindenhol.

Még a benzinkúton is főztek

A becslések szerint idén 3,5 millió hölgy kavargatta az edényben a payasamot. Ez indiai mércével nem hangzik túl soknak, viszont a város lakossága csupán 1 millió, úgyhogy itt elég szép számnak mondható. Érdekes továbbá azt is megjegyezni, hogy nem azért vannak ennyien, mert Guinness rekordot akarnak dönteni, meg ilyenek, hanem ez is a vallási rituáléik része.

Már legalább 2 hete árulják az út szélén a főzéshez használatos cserépedénykéket, persze akkor még nem értettük miért.

Melyiket válasszam?

Kis hezitálás után úgy döntöttünk, hogy bemerészkedünk a városba, még ha iszonyatos tömeg is várható, mert kár lenne kihagyni egy ilyen élményt. A várost megközelítő egyik utat a céltól jó messzire egy kötél segítségével lezárták. Először megálltunk ott, hogy majd gyalog folytatjuk az utat, de pár perc séta után mégis visszatértünk a motorhoz, hogy valami titkos útvonalon közelebb férkőzhessünk.


Nem is gondoltuk, hogy milyen könnyű dolgunk lesz, hiszen csak az út két végét zárták le, az oldalról becsatlakozó kisutcákat nem :-), így simán elmotoroztunk a központig. Látott bennünket egy csomó rendőr, de egy szót nem szóltak, így jó közel mindenhez leraktuk újra a gépet, és elindultunk körülnézni.

Rengeteget sétáltunk. Egészen pontosan 6 km-t, nagyjából 6 órán keresztül voltunk talpon. Jójó egy hős volt, hiszen ő is a saját lábán tette meg ezt az utat (jé, ez most esett le, hogy egyszer sem kérte, hogy vigyük, vagy ilyesmi). Persze újra szénné égtem és a többieket is megkapta a nap rendesen.

Amerre mentünk mindenhol főztek. Már úgy vártuk, hogy lehessen enni is belőle, de amíg a pap oda nem megy a tűzhelyhez és el nem végzi a megfelelő feladatokat, addig nem ehetünk, hiszen az étel először az istennőé, majd később a többieké.

A képen látható szépségkirálynőkre jellemző szalagban a pap.

Kárpótlásul viszont úton-útfélen osztanak ételt. Megint a múltkori templomi ebéden is bemutatott thalit. Csak nők állhattak a sorba az ételért, akinek volt egy nagyobb bödönnel, majd a kapott ételt a család megette. Én is beálltam egy szolídabb sorocskába, mert egyébként többszázméteres sorok voltak a jellemzőek. Kaptam szép szekcionált hungarocell tányért és egy csomó ételt bele. Hmmm de fincsi volt...

Étkezünk

A pisilő kisfiú... de ez él!!!

Nem csak ételt, de italt is osztottak rengetegen. Itt is akinek volt üveggel ment az üdítőkért. Ezért persze senki egy rossz szót nem szólt. Ittunk limonádét, dinnyelevet, kis darabokra vágott dinnyével, fűszeres joghurtos italt. Utóbbiban az volt a szép, amellett, hogy finom volt, hogy az a tipikus 1 pohárból iszik mindenki rendszerben osztották. Nem gondoltam, hogy egyszer képes leszek ilyen rendszerben inni :-). Még élünk...

Üdítőosztás

Üdítőosztás

Jojókám a bácsi motorjának támaszkodva dinnyelevet fogyaszt

Az evés-ivás után úgy döntöttünk felkeressük magát a híres Attukal Bhagavathy templomot. Útközben vagy 3-4 TV csatorna vett fel bennünket, az egyiknek még nyilatkozott is Laci. Továbbá már többen szóltak, hogy benne vagyunk az újságban... minimum kettőben. Ha meglesznek a cikkek megmutatom őket :-)

Híresek lettünk.

Híresek lettünk... már megint :-)

A templomot nem volt olyan egyszerű megtalálni, mert szinte minden sarkon van egy és az összes ünnepel. Mindenhol üvölt a zene és mindegyik hatalmas oltárokat állított az utcán az istennő képével és hatalmas gyümölcsfelajánlásokkal.

Csodaszép

Belezős

Pénzből van a nyaklánca

Madárka

Elkél még 4 segítő kéz

A tűzoltóság nagy számban képviseltette magát. Találtunk egy tűzoltó Royal Enfieldet is, ami Laci kedvenc motorja. Ráült, nrm szóltak.

A tűzoltójárgány

Azaddal persze megint összefütöttunk. Nincs az a buli amit kihagyna.

Az ezerfogú riksás srác már megint fesztiválozik

Egyszer csak kiértünk egy tisztásra, na ott volt a templom. Mint a Sziget fesztivál... óriási színpad középen és rengeteg ember szanaszét. Főznek a nők mindenhol. Itt sikerült látni végre, ahogy a pap, mint megváltó érkezik a kis tűzhelyekhez és az egész napos várakozásból elengedi a hölgyeket, akik pakoltak is és uzsgyi haza.

A háttérben egy aprócska színpad

Mindenki ünneplő száriban, törölközővel a fején

Kénytelenek leszünk ezek szerint otthon főzni payasamot, gondoltuk, mert nem "osztogatják", erre egy házból egy hölgy kezembe nyomott két levélben gőzölt édességet, amit szintén készítettek néhányan. Hirtelen akkora barátok lettünk, hogy még az útra is csomagolt nekünk mindenből. Elképesztő. Jojót pedig végre hallottam malayalamul társalogni. Esküszöm a feje megváltozik ilyenkor, hiszen teljesen mások a gesztusok.

Na végre ehetünk is belőle

Egy apró csomag szeretettel

Az úton a motor felé vettünk még gyorsan egy cserépedényt, melyet bogrács gyanánt szeretnénk használni. Szépen néztünk ki hazafelé a motoron. Hárman fehérek, cserépedénnyel, pávatollal, a gyerek a tankra dőlve alszik.

Rengeteg kép készült az eseményről, amit feltöltöttem az IndaFotós oldalunkra.



Így telt a mi kis speciális Nőnapunk. Ezennel szeretnénk minden hölgy olvasónknak nagyon boldog Nőnapot kívánni!

Gyertek máskor is!
 

 

 

 

Előző bejegyzés                                                                 Következő bejegyzés

Az nem titok, hogy Indiában mindent mindenre használnak és újrafelhasználnak, de most azt hiszem, mi mutattunk nekik valamit :-). Hogy egy kicsit kilépjünk a templomfesztiválok világából, lássuk mi is lett a legújabb szórakozásunk. És betekintünk a Kovalami életmentők világába is.

Egyik hétvégén megbeszéltük, hogy lemegyünk a partra, de Laci előbb kitalálta, hogy szerez egy nagy gumibelsőt vízi játék gyanánt. Jojó eddig is egy riksa belsőt használt úszóguminak és azzal szelte a hullámokat.

Több lehetőség is adódott. Volt teherautóhoz, illetve traktorhoz való. Telefonon hosszan egyeztettünk, hogy melyik is lenne a jobb. Végül a traktoré jött haza. Laci hazahozta gyalog. Biztos nem nézték tök hülyének útközben :-).

Erre írta Laci, hogy kicsit elnézte a méretet.

Összekaptuk magunkat és lesétáltunk új barátunkkal együtt a partra. A szembejövők nem jártak jól, mivel az így is keskeny utat teljesen elfoglalja az apró úszógumi.

Végül vízrebocsátottuk a járművet. Próbálkoztunk, hogy merről lehetne megközelíteni egyáltalán :-) Nem is olyan könnyű úgy egyensúlyozni, hogy mindhárman rajtamaradjunk. Aztán a hármas után próbáltam egyedül, de sajnos ahhoz nekem túl nagy, hogy kényelmesen bele tudjak feküdni, mint egy fotelbe. Főleg, hogy a kölök meg azt találta ki, hogy még ő is az én ölembe ül...



A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy egymással szemben ülünk rajta, illetve Jojó ráhasalt és átölelte a nagy hurkát... és jöhetnek is a hullámok. Borultunk akkorákat mint a ház, de mivel nem megyünk be messzire, ez nem okoz gondot.




Laci azért bátrabban közelíti meg a tengert, mégiscsak egy mentőbúvár, de én nagyon félek tőle. Nem elég, hogy az összes útikönyvben felhívják az olvasó figyelmét arra az aprócska tényre, hogy többen halnak meg évente, mert elnyeli őket a tenger, tegnap tanúi is voltunk egy mentésnek. Vagy négyen mentek egy bajba jutott hölgyért a hatalmas hullámok közé és emelték át őt rajtuk.

Már a mentés után. Hátul látszik az egyik sárga ember, a másik meg már kint a szélén.

A néni volt az áldozat. Én meg jó indiai módjára fotóztam az arcukba :-) Ha nekik lehet...

Bizony nagy szerencsére a hozzánk legközelebb eső strandon vannak életmentők. Sőt mi több, folyamatosan képzik az indiai David Hasselhoffokat (Pamelákat nem :-)). Most kaptak például új egyenruhát. Eddig világoskék egyenruhájuk volt (olyan igazi katonai egyenruha szerűség), viszont most már sárga-piros pólóban és shortban pompáznak. Sokkal jobb ez így, mert lehet látni őket.

A Beastie Boys is megirigyelhetné ezt az arcot :-) Egyébként nagyon aranyosak. Készségesen válaszolgatott az úr a kérdéseimre.

A strandot piros sárga zászlókkal szegélyezik, és ahol éppen úgy ítélik meg, hogy veszélyes, oda pedig piros zászlót helyeznek (és a nap folyamán arrébb teszik, ha kell). Látszólag a turisták viszont aligha vesznek tudomást minderről, úgyhogy folyamatosan sípolnak az életmentők, hogy a rossz helyen fürdőzőket a megfelelő irányba tereljék. Ma még egy tábla is kikerült "erős áramlat" felirattal.


Visszatérve a mi szórakozásunkra, nagyon tetszett az arra járóknak, amit műveltünk, úgyhogy lehet, hogy újabb szolgáltatással bővítjük cégünk kínálatát... az autó- és motorbérlésen kívül traktorgumit is kölcsönzünk majd :-)

Apa és kislánya

Sok ideje nem maradt a családomnak a pancsolásra, mert ugyan ők halál barnák, bírják a napot, én viszont ezt nem mondhatom el magamról. Kb. 3 hete megint hólyagosra égtem, úgyhogy 1 óránál tovább én nem merek kint lenni a napon. De most egy kicsit ráálltam a napozásra, ha hazamegyek nehogy azt mondjátok, hogy nem is voltam Indiában :-).

Azért a szottyos kézből kiindulva nem is volt olyan kevés az a pancsolás.

Legközelebb Laci beszámolóját olvashatjátok Gujarati kirándulásáról. Én már nagyon várom. Aztán majd újra összetemplomozzuk magunkat.

Jók legyetek!
 

 

 

Előző bejegyzés                                                                 Következő bejegyzés